Kárpátalja szívében, az Alföld és a Kárpátok találkozásánál, a Szinyák-hegység lábánál találjuk Munkácsot. A „magyarok bejövetelének” egyik első állomása volt; erről mesél a Kendereske-domb, ahonnan Feszty Árpád megfestette híres körképének egyik tájrészletét. A Latorca parti város sokáig a magyar szabadság eszméjének fővárosa volt: 1685-ben a gyermek Rákóczi Munkács várának falain láthatta, hogy küzdtek a honért édesanyja, Zrínyi Ilona kurucai. A Fejedelem későbbi sasfészkét 1711-ben a Habsburgok börtönné alakították. 1805-ben ide menekítették a Szent Koronát. 1896-ban a millennium emlékére a várban hatalmas turulmadaras emlékoszlopot állítottak, amit előbb a csehszlovák megszállók, majd a 2008-as visszaállítása után 2022-ben az ukránok is eltávolítottak. A városközpontban találjuk a Városházát, a katolikus templomot és a Rákóczi-házat, ahol a város szülötte, Munkácsy Mihály festőművész szobrával is találkozhatunk. 1849. április 22-én a Latorca-híd mellett a magyar honvédsereg nagy diadalt aratott a túlerőben lévő császáriak felett. A város ma is a kárpátaljai magyarság egyik szimbolikus bástyája.
Petőfi 1847. július 12-én érkezett Munkácsra. A várba is felment, de csak futólag szemlélte meg a régi termeket, mert, ahogy fogalmazott: „Tudj’ isten, e falak közt úgy összeszorult keblem, hogy alig bírtam lélekzetet venni. Érzéseimet leírtam egy versben.”
