Klasszikus szepességi városkép, mögötte a Magas-Tátra csipkés ormaival: sokak szerint Késmárk a Felvidék legfestőibb fekvésű városa. A Poprád menti településre Árpád-házi királyaink telepítettek szász cipszereket, akik felhúzták az első városfalakat. Vára előbb a Szapolyaiké, majd a Thököly család székhelye lett. A várkastélyban született a kuruc fejedelem, Thököly Imre, akinek hamvait 1906-ban hozták haza Kisázsiából, és helyezték végső nyugalomra az új evangélikus templomban.
Petőfi 1845 tavaszán tett egy napos gyorsvizitet Késmárkon, barátjával, Kerényi Frigyessel. A délelőtt a híres professzornál, Hunfalvy Pálnál telt, majd megnézték a Thököly várat, később boroztak és sonkáztak, végül este zenés szerenádot kaptak a késmárki ifjúságtól. Másnap reggel már indultak is tovább, de Petőfi jó szívvel emlékezett vissza Késmárkra és a Tátra látványára: „ott feküdt még a Tátra egész pompájában, mint valami alvó szép leány, ki álmában lehányta takaróját, mely bájait leplezte. Gyönyörittasan szemléltem egy darabig… De lelkem, mint a gyermek, ki megpillantja, hogy gondviselője nem figyel rá, elsuhant észrevétlenül messzire, messzire, oda, ahol nincsenek hegyek… az én édes hazámba, a szép Alföldre!” Erről a lelki utazásról szól a „Van a nagy alföldön csárda sok” című, Késmárkon született költeménye is.
