A magyar főváros fölé emelkedő Budai-hegység keleti oldalán találjuk a fővárosiak egykori kedvelt kirándulóhelyét, Zugligetet. A Normafa, a Svábhegy és a János-hegy ölelte hegyvidék mára Budapest városrészévé vált. A 18. században még Buda és Pest ellátásában fontos szerepet játszó mezőgazdasági terület volt, szőlőskertekkel, erdőkkel. A kirándulók és piknikezők a 19. században jelentek meg, miközben egyre-másra nyíltak az őket kiszolgáló vendéglők. 1832-től már omnibuszjáratok is indultak ide. A dualizmus idején megszaporodott az állandó lakossága, iskola is épült, míg az omnibuszt villamos váltotta fel. A közelmúlt évtizedeiben már Libegőn érkeztek a turisták a János-hegyre. A régi Zugligetre néhány régi villa és a Szent Család plébániatemplom emlékeztetnek.
Ám a természet örök: a Hunyad-orom vagy a Tündér-szikla ma is ugyanaz, mint 1848 szeptember 8-án, amikor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egy zugligeti kirándulással ünnepelték első és – mint később kiderült – utolsó házassági évfordulójukat. A ’48 őszére elszigetelődött költő a „hegyek között” végre maga mögött hagyhatta gondjait, és áldott állapotban lévő asszonyával letekintett a mélyben nyüzsgő városra.
