Petőfi nyomában

a költő visszatér

Várpalota – Szeget szeggel (1843)

A Dunántúli-középhegységben, a Bakony lábánál fekvő Várpalotához sokan ma is a bányaváros jelzőt kapcsolják. Pedig a Balatonhoz közeli városban a szénbányászat előtt is volt élet. Legjelesebb emléke a városközpontban álló vár, amelyet leghíresebb védőjéről, Thury Györgyről neveztek el. A török után virágzó mezővárossá fejlődött, ekkor épültek barokk templomai, a ma a Trianon múzeumnak otthont adó Zichy kastély és a Zichy kápolna. A 20. századot meghatározó bányászat és a vegyipar hanyatlása után, ma már a város a környék látványosságaival együtt remek turisztikai célpont. A történelmi látnivalókon túl a közeli Bakonyban számos turistaútvonal található. Itt bújik meg a vadregényes Burok-völgy, mellette pedig a királyszállási Nagy-Magyarország park.

Petőfinek az akkor még mezőváros jellegű település többször is útjába esett. Várpalotához családi kötelék is fűzte: Betegeskedő öccsét, Istvánt, aki itt volt mészároslegény, többször is meglátogatta. A költő 1843 áprilisában tett kirándulást a várostól északra emelkedő Bátorkő várához. Ezen a vártúrán született a „Szeget szeggel” című verse.

Szeget szeggel (1843)

Jaj, a hátam, jaj a hátam
Odavan!
Szomszéd bácsi kiporozta
Csúfosan.
Átkozott a görcsös fütykös
Somnyele!
Mellyel engem oly pogányúl
Csépele.

Mért is tart hát kertet s benne
Körtefát?
És az isten rá gyümölcsöt
Minek ád?
Csábitólag kandikált a
Körte rám;
Csábjait ki már sehogysem
Állhatám.

Átugortam a palánkon –
Átesém!
Hogy megingott bele májam
És vesém.
S nem elég ez; szomszéd bácsi
Rajtakap,
S akkor jött még a valódi
Haddelhadd.

Én teremtőm! mért is értem
E napot?
Megrakott, hogy minden csontom
Ropogott.
Nesze, monda, nesze másik,
Harmadik!
És a mindentudó tudja,
Hányadik.

Jelen volt a holdvilág a
Lakzinál;
Búsan nézte: szomszéd bácsi
Mit csinál.
Fellegekből vett magára
Gyászmezet,
És megosztva szenvedésem
Könnyezett.

Ő, csak ő nem könyörűle
Egyedűl;
Három a tánc! monda, s egyre
Hegedűlt, –
Hegedűlt a bottal hátam
Közepén,
Keservesen, siralmasan
Jártam én.

…De’szen jól van! kiheverem
Én e bajt.
S visszakapja még a kölcsönt,
Vissza majd.
Tudjuk, hányat vert az óra,
Tudjuk ám!
Ön is rak a tüzre rosz fát,
Bácsikám.

Ablakunkhoz estenként mért
Sompolyog?
Vettem észre, hányadán van
A dolog.
Más szemében ő a szálkát
Megleli,
S az övében a gerendát
Feledi.

A deákné vászonánál
Ő se’ jobb:
Engem dönget a lopásért
S szinte lop;
Lopni jár ő, csókot lopni
Nénihez,
Míg anyánk a bibliában
Levelez.

Tegye lábát ablakunkhoz
Ezután:
Fogadom, nem nézek által
A szitán.
Megugratni vagy anyánkat
Hívom át,
Vagy leöntöm dézsa vízzel
A nyakát!