Petőfi nyomában

a költő visszatér

Szerencs – Panyó Panni (1847)

A Zempléni-hegység és az alföldi róna találkozásánál, a Tokaji Hegyalja kapujában fekszik Szerencs. A monda szerint Árpád vezérnek köszönheti nevét, aki az itt emelkedő, róla elnevezett hegyen ezt mondta: „Ma ád Isten szerencsét e tájon Ond és Tarcal vezéreknek.” 1605-ben már az itt tartott országgyűlésen választották Magyarország fejedelmévé Bocskai Istvánt. Várkastélyát Rákóczi Zsigmondnak köszönheti, akit 1608-ban itt is temettek el. 1889-ben Szerencsen épült fel az akkori Európa legnagyobb cukorgyára, majd 1923-ban Magyarország első csokoládégyára is megnyitotta kapuit.

Petőfi két alkalommal járt Szerencsen. Előbb 1844-ben Pestre tartva, aztán 1847. júliusában már boldog lelkiállapotban, hisz házasodni indult Szatmárba. Ha már itt járt, megcsodálta a tájat az Árpád-hegyről, és megírta a betyárok kedveséről, Panyó Panniról szóló remekművét is.

Panyó Panni (1847)

Panyó Panni hires nevem,
Pirulva kén említenem,
De lekopott rólam régen
Piros kendőm, a szemérem.

Ilyen magam fajtájának
Se’ országa, se’ hazája,
Vagyok a csárdák lakosa,
Keblem betyárok vánkosa.

Tolvajnéppel cimborálok,
Én vagyok az orgazdájok,
Lopott jószág csengő ára
Hever a ládám fiába’.

Tolvajoknak én danolok,
Tolvajokkal én táncolok.
Mulassatok, jó betyárok,
Van muzsika: varju károg.

Hej, sok derék ifju legény,
Ki nyakamon függött szegény,
Ott függ most az akasztófán,
Ördög négyágú villáján.

Hát magam mi véget érek?
Valahol megesz a féreg;
Ha már senkinek sem kellek,
A sövény alatt halok meg.

A sövény alatt dűlök el,
A cigányok temetnek el,
Valami vén cigány lök be
Dögkutyával egy gödörbe.

Jaj nekem, de neked, anyám,
Teneked még inkább jaj ám!
Téged számoltat meg isten,
Mert miattad lettem ilyen.

Szép, jó legény kért meg engem,
Ki szeretett, kit szerettem.
Az anyám lebeszélt róla,
Ez volt a siralmas óra!