Bács-Kiskun északi részén, a Kiskunság nyugati peremén, a Duna bal partján találjuk Szalkszentmártont, amely – ahogy neve is mutatja – két település, Szentmárton és Szalk egybeolvadásából alakult ki. Mindkét falut említik már az Árpád-kori oklevelek, ahogy az is közös sorsukban, hogy a 15 éves háború alatt elpusztultak. Szalkszentmárton a 17. században népesült be újra, ekkor épültek a ma is látható klasszicista és barokk stílusú házak, míg a református templom és a tornácos parasztházak már a 18. század emlékei. Az egykori Festetics-uradalomban a falusi klasszicista építészet remeke a községháza. A központ másik jellegzetes épülete az 1810-ben épült vendégfogadó és mészárszék, amely Petőfi Sándor családjának a lakhelye volt 1845-46-ban.
A költő 1845. júliusában érkezett meg szüleihez Szalkszentmártonba. Az egyik vendégszobát kapta meg, amelyet – hosszabb-rövidebb távollétei ellenére – otthonának tekintett. Háromnegyed év alatt 112 vers, 2 dráma és egy regény született itt tollából. Petőfi napjai szigorú napirend szerint teltek ittléte alatt: reggeltől estig az íróasztalnál ült, alkonyatkor evett, sétált vagy beszélgetett, majd éjfélig újra dolgozott. 1846. április 23-án jelent meg Pesten a Szalkszentmártonban született „Felhők” című kötete. Ugyanezen a napon, a Petrovics család ingóságait árverezték a helyi kocsma udvarán, ugyanis Petrovics István nem tudta fizetni a mészárszék bérleti díját. Másnap a költő Dömsödre költöztette szüleit, de Szalkszentmártonnak maradt a dicsőség, hogy Pest után itt született a legtöbb Petőfi-költemény, melyek közül az első, a „Fekete kenyér” című, mindjárt egy remekmű.
