Petőfi nyomában

a költő visszatér

Ostffyasszonyfa – Elválás (1839)

A Rába jobb partján fekvő vasi falu, a Kemenes-vidék történelmi emlékekben egyik leggazdagabb települése, Ostffyasszonyfa. Nevének eredetmondája szerint az Osttfy előtag korábbi birtokosaira utal, míg az utótag egy csodatévő Mária-kép nyomán a Szűzanya emlékét őrzi. Középkori vára a mai Cserdombon állt (mai iskola helyén a képeken), a török időkben megnőtt a jelentősége, de a császáriak 1680-ban felrobbantották. A várral ma már nem találkozhat itt a látogató, cserében jó néhány kastélyt meglátogathat.

Petőfi, édesapja unokatestvérei, a Salkovics fivérek révén került Ostffyasszonyfára, akik adósságaik fejében elvállalták iskoláztatását. Petőfi 1839 májusában került a faluba Salkovics Péterhez, akinek a kisfiát korrepetálta. Hamarosan megérkezett Petőfi másod-unokatestvére, Orlai Petrich Soma is, akivel együtt barangolták be a környéket, vadásztak, és lejártak fürdeni a Rábára is. Egy legenda szerint a költő a Ragyogó-híd melletti csárdában együtt poharazott a híres betyárokkal, Sobri Jóskával és Savanyú Jóskával is. Közben megismerte a szomszéd birtokos leányát, a feltűnően szép Csáfordi Tóth Rózát, akihez több verset is írt. Ám azok a lány apjának a kezébe jutottak, aki felháborodva jelezte Petőfi házigazdájának, hogy mielőbb tegye ki a szűrét. Így ért véget 1839. szeptemberében a költő felhőtlen vasi vakációja, aki csalódottan volt kénytelen elválni az ostffyasszonyfai paradicsomtól.

Elválás (1839)

Itt a bucsúperc: válok. – Nem szabad!
Leomlok, a világ kereng velem!
E szenvedés, e szörnyü kín alatt
Hogy nem repedsz meg, égő kebelem?

Nem, én nem hordom többé terhemet,
Habár egy élet rajta függene,
Válj lángszavakká, titkos érezet,
Te szívem pokla, szívem édene.

S ha szólanék is, mit remélhetek?
A sors irántam oly vad, oly kemény;
Oh kárhozat, oh gyilkos képzetek!
Nem gyúl érettem viszonérzemény.

Én távozom, s örökre távozom
Gyötrő titkommal tőled, oh leány!
Vezessen a sors boldog útakon,
Öröm-tavasznak tündér-korszakán.

Legyen pályád mosolygó rózsakert,
És minden óra benne rózsaszál,
S ne tudd, ne tudd, leányka, e levert
Sziv-éjjelen, hogy csillagom valál!