A Szörényi Bánságban, ahol az Erdélyt, az Alföldet és az Al-Dunát összekötő utak találkoznak, ott találjuk Karánsebest. A Temes-parti várost már a középkorban kiváltságokkal ruházták föl, fénykorát az Erdélyi Fejedelemség idején élte. A 14. században a Szörényi püspökség központja volt, és ferencesek is működtek itt. Később az újjászervezett Szörény vármegye székhelye lett. A város felett emelkedő Szárkő-hegység a síelők és a természetjárók paradicsoma. A hegységben eredő egyik forrás Bem apóról kapta a nevét, aki a legenda szerint a szabadságharc után erre hagyta el Magyarországot.
Pár hónappal előtte, miután 1849. áprilisában Bem erdélyi serege – soraiban Petőfivel – az Erdélyi Vaskapun a Bánságba lépve megfutamította a túlerőben lévő ellenséget, Karánsebes lakói fehér zászlóval várták őket. Petőfire mély benyomást tett a székely virtus, amelyről így írt: „Csak annak lehet fogalma a székely vitézségről, aki maga látja. Ezek valóban csodagyermekek, mert nagy részök jóformán gyermek még. Nyugodt bátorsággal, mondhatni kimért lépésekkel haladnak a csatában előre folyvást biztosan, mint a réten a kaszások, s még énekelnek, mikor már ropognak fegyvereik. Az ellenségnek nem marad más, mint futni vagy meghalni.” A szörényi élmények természetesen versért is kiáltottak, amit Petőfi itt, Karánsebesen vetett papírra.
