A Mezőföld és a Tolnai-dombság között délnek tartó Sió jobb partján találjuk Borjádot, ami ma már a szomszédos Kölesd része. A tolnai kis puszta egykor a császári hadvezér, Mercy gróf uradalmához tartozott. Amikor egy Sass nevű huszár kimentette őt a fogságból, a gróf hálából a borjádi birtokot adományozta megmentőjének. Borjádon ma egy haranglábbal és a kilátónak használt egykori Söréttoronnyal találkozhat a turista. A Sass-család kúriáját már elbontották, ám a hozzá tartozó nádfedeles méhes még áll, benne egy kiállítás Petőfi borjádi kalandjainak állít emléket.
A kis Petrovics Sándor még a sárszentlőrinci algimnáziumban kötött örök barátságot padtársával, a borjádi Sass Istvánnal, aki később a költő leghitelesebb életrajzírója lett. Petőfi 1845 nyarán, majd őszén is meglátogatta a Sass-családot Borjádon. A költő általában a kis méhesben és az előtte álló szederfa alatt írta verseit. Egy alkalommal Sassék a szomszédos Úzdon halászbált rendeztek Petőfi tiszteletére. A társaság kocsin ment volna haza Borjádra, ám a lovakat a gazda kölcsönadta, így Petőfi javaslatára ökröket fogtak be a szekér elé. A többi már legenda, amelyről Petőfi verset is költött. Igaz, az akkor 18 éves Sass Erzsike később úgy nyilatkozott, hogy minden úgy történt, ahogy a vers írja.
