Ahol a Szamos kiszabadul a kárpáti hegyek közül, a folyó jobb partján, Szinérváralja és Szatmárnémeti között félúton fekszik Szamosberence. A ma már teljesen román ajkú település a 16. században a Báthoriak, majd a Rhédeyek birtoka volt. 1681-ben a jezsuiták kezébe került, majd a rend feloszlatása után a királyi kamaráé lett. Tőlük vásárolta meg a Berenczei és Járdánházi Kovács család.
1846 őszét Petőfi Szatmárnémeti környékén töltötte, ahol szoros kapcsolatba került a reformokat lelkesen támogató ifjúsággal. Ezeket az új barátait aztán lóháton látogatta végig. Az egyik Szamos-menti falu kocsmája ihlette a híres „A falu végén kurta kocsma” című versét is. A költő szeretett barangolni a Szatmári-sík településein és különösen kedvelte Berencét, ahova gyakran átlovagolt Erdődről amikor szerelménél, Szendrey Júliánál járt. Ottani szállásából, a berencei Kovács birtokból mára semmi sem maradt, ám itt született verse, a „Száll a felhő” örökre felhelyezte Berencét a magyar irodalom térképére.
