Az Alföld és partiumi hegyek metszéspontján, kereskedelmi utak összefutásánál alakult ki a középkori Magyarország egyik legfontosabb városa, Nagyvárad. A Bihari-síkon fekvő várost a Sebes-Körös szeli ketté. 1077-et írtunk, amikor Szent László a vármegye és a püspökség székhelyét a bihari földvárból Váradra költöztette. Lovagkirályunkat a székesegyház megépülte után itt temették újra, sírja zarándokhely lett. Az erdélyi fejedelmek főleg végvári szerepét erősítették, ám a török 1660-ban bevette várát, ami a váradi tartományuk székhelye lett. A város másodvirágzása a 18. században köszöntött be, amikor az egyházi központ körül, a barokk stílus jegyében újult meg Nagyvárad. Harmadik virágkorát a 19. század és a szecesszió hozta el, amelyről a mai Szent László tér épületei árulkodnak. Petőfi 1962-ben készült mellszobra ma a róla elnevezett park dísze.
Az Arany Jánoshoz tartó Petőfi és Nagyvárad első rövid találkozása 1847 nyarán történt. 1847 októberében immár friss házasként, feleségével Szendrey Júliával időzött Váradon, majd 1849-ben Erdélybe jövet-menet gyakran utazott át a városon, amely ekkor a magyar honvédség hadfelszerelési központja volt. Több szép verse is született Nagyváradon, melyek közül a „Dicsérsz, kedves” kezdetű, az ifjú férj 1847 októberi vallomása.
(végig láthatjuk a drónt és a városképeket a második blokk alatt is)
