A Kiskunság északi peremén, közvetlenül a Duna bal partján található a szép fekvésű Dunavecse. Azon szerencsés települések közé tartozik, amelyek nem pusztultak el a török korban. 1610-ben már református zsinatot tartottak a faluban, melynek egyik fő ékessége az 1745-ben épült református templom. Tornyát Hild József bővítette. A második világháborús és 56-os közös emlékművet már Makovecz Imre tervezte. A Vecsére látogatók a katolikus templomot, a székelykaput és a faunszobrot is fel szokták keresni, de a legtöbb turista Petőfi miatt érkezik Dunavecsére, akinek szülei 1841 és 1844 között éltek itt.
A pályakeresés zaklatott korszakában a dunavecsei „kislak” volt az a biztos pont, ahova Petőfi mindig hazatérhetett. A tékozló fiú először 1841 tavaszán töltött szüleinél két hónapot, majd pápai diákként is többször beköszönt Dunavecsére. Az igazi hazatérés 1844 húsvétján érkezett el: másfél év után látta újra szüleit. Sok legendás történet szól a költő két hónapos vecsei tartózkodásáról, amit a helyi Nagy Zsuzsika iránt érzett ábrándos szerelem tett még emlékezetesebbé. A Duna-parti öreg fűzfákat, amik alatt olvasgatott, ma is Petőfi fűzeinek nevezik. Petőfit egyedül szülei szűkös állapota szomorította el, de közel látta az időt, hogy segíthet rajtuk. Ebben az időben a költő több költeményében is kifejezte fiúi szeretetét. Talán a legismertebb ezek közül a „Füstbement terv.”



