Az Alföld keleti peremén, a Bihari-síkon fekvő Nagyszalonta mindaddig jelentéktelen kis partiumi községnek számított, amíg 1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem nem ajándékozta 300 hajdúnak, akik megalapították Szalonta városát. 1636-ra már vára is volt, amit aztán a török közeledtének hírére leromboltak. A török után csak egy csonka torony maradt, amely ma is a város jelképe. A község csak a 18. század elejére népesült be újra. A református templom mellett Kossuth és Bocskai társaságában állnak a város nagy szülötteinek szobrai. Sinka István, Zilahy Lajos, Kulin György és Kiss István(nem ott született!!!) mellett természetesen ott találjuk Arany Jánost is. Az író emlékének egy kis tájházat is szenteltek a szalontaiak.
Petőfi a Toldi olvasása után kereste meg levélben Aranyt, ami után hosszas, meghitt, irodalomtörténeti értékű levélváltás kezdődött közöttük. 1847-ben Petőfi személyesen is meglátogatta barátját és jó pár napig Szalontán maradt. Később már feleségével érkezett nászútjuk során Aranyékhoz, majd 1849-ben a szabadságharc idején már azért, hogy az Arany családra bízza családját, amíg Bem erdélyi seregében harcol. Még az első, meghitt látogatás idején született Petőfi híres gyermekverse, amit Arany fecsegő, virgonc barna kis fiának, „Arany Lacinak” írt.
