Az Alföld északkeleti peremén, Szatmár Nyírségbe hajló végén találjuk a Károlyiak ősi földjét, Nagykárolyt. Az Érmellék és az Ecsedi-láp közti homokhátságon fekvő város a Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok bázisa volt. A szatmári béke után az elnéptelenedett vidéket Károlyi Sándor telepítette újra. Várkastélyának elődje már a középkorban állt. Jelentős egyházi emléke a volt piarista templom, míg a református templom mellett áll a város szülötte, Károli Gáspár szobra. Nagykárolyban született Kaffka Margit író is, míg Kölcsey Ferenc vármegyei jegyző volt itt. És persze Nagykároly egy itt szárba szökkent szerelemmel is bevéste nevét az irodalomtörténetbe.
Petőfi Sándor 1846. szeptember 6-án gyanútlanul érkezett a városba a helyettes főispán beiktatására. Az Arany Szarvas fogadóban szállt meg, amellyel szemközti ház kertjében pillantotta meg először Szendrey Júliát, és miként a költő fogalmaz: Ez időtől számítom életemet.” Júlia is kiszúrta a fogadó híres vendégét, másnap este pedig éppen megyei bált tartottak az Arany Szarvasban, ahol bemutatták egymásnak a fiatalokat. A szerelmesek a bál utáni napokban többször is találkoztak Nagykárolyban. Ebben a bimbózó szerelmi időszakban született Petőfi „Nem csoda ha újra élek” című verse is.
