A Budai-hegység és a Pesti-síkság találkozásánál fekvő magyar fővárost Közép-Európa legnagyobb folyója, a Duna szeli ketté. A jobbparti Buda az 1873-as egyesítés előtt önálló település volt. Krónikáink szerint a nevét Attila hun király testvéréről kapta, és eleinte az ókori Aqunincum helyén épült római települést jelölte. IV. Béla, a tatárjárás után, 1243-ban látott hozzá a budai vár építésének. Az akkori „Újhegyen” épült vár 1541-ben került török kézre, ekkor vált jelentőssé fürdőkultúrája. A török 1686-os kiűzése után csak 1849-ben dörögtek újra ágyúk a falai alatt. A kiegyezést követően Bécs mellett az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosa lett, majd miután egyesítették Pesttel és Óbudával, világvárossá nőtte ki magát. Ebben az időben épültek leghíresebb épületei, melyek közül a Budai Várnegyed a Mátyás templommal, a Halászbástyával, és a Budavári Palotával a világörökség részét képezi.
Petőfi Sándor a mai Budából a Szent Anna templomot, a Mária Magdolna tornyot és Gül Baba türbéjét láthatta, amikor Pestről néha átkelt a pontonhídon Budára. A legnevezetesebb átkelései a ’48-as forradalomhoz kötődnek, de költő a legtöbb időt 1844-45-ben töltötte Budán, amikor a Pesti Divatlapot szerkesztette az egyetemi nyomdában. Ebben az időben ismerkedett meg Vahot Imre unokahúgával, Csapó Etelkével, akihez több verset is írt, mielőtt a múzsa 1845. januárjában váratlanul elhunyt.
